A Mi Nagy Napunk

2018.06.25.

Várunk szeretettel!

2018.06.15.

Légy a vendégünk!

2018.06.15.

Arrow
Arrow
Slider

Hanna&Bence

2018. június 15.

Kedves látogató! A fenti dátum kiemelt jelentőségű, hiszen ezen a napon szeretnénk összekötni az életünket. A weboldalunkon minden fontos információt megtalálsz a Mi Nagy Napunkról.

A Mi sztorink

Egy forró augusztusi estén épp buliba indultam volna a legjobb barátnőimmel, amikor kiderült, hogy az autóm elromlott. Hiába próbálkoztam, egyszerűen nem indult… A többiek úgy döntöttek, hogy hívnak egy taxit, hogy biztosan el tudjunk menni a megbeszélt helyszínre. Nekem azonban teljesen elment a kedvem az egésztől.

Zavart, hogy nem jó az autóm és tudtam, hogy ez mielőbb meg kell oldanom.

Azt mondtam nekik, hogy menjenek csak, mindjárt én is csatlakozom, csak még keresek egy szerelőt. Ekkor már tudtam, hogy én nem fogok utánuk menni. Hívtam a szerelőmet, de kiderült, hogy szabadságon van. Kértem telefonszámot ismerősöktől, de egyik műhelynél sem jártam sikerrel. Vagy hosszú határidővel vállalták volna vagy éppen ők is szabadságolták magukat. Visszamentem a lakásba és a hirdetési újságok között böngésztem, hátha találok valamit.

Megakadt a szemem a “Bence Műhelyen”, főleg azért, mert úgy hirdette magát, hogy non-stop dolgozik.

Gondoltam, akkor a péntek este sem lehet akadály, hát felhívtam.

Sikerrel jártam, jött a szaki, hogy megnézze az autómat. Komoly volt a gond, be kellett vontatni a műhelybe. Ilyet sem csináltam még, nő létemre őszintén aggódtam, hogy ezt hogy oldom meg. Óriási stressz volt bennem azzal kapcsolatban, hogy mit is kell tenni, ha vontatnak. Szerencsére az autószerelő, aki kijött, nagyon türelmes és segítőkész volt. Sikeresen eljutottunk a műhelyig… Persze a kocsimat ott kellett hagynom egy jó időre és a javítás sem volt olcsó, de azt gondolom, hogy megérte. Többször is voltam a műhelyben, hogy egyeztessük az árakat, a javításokat és

amikor az autó készen lett és beülhettem, hogy elhajtsak, egy csokor rózsa volt a jobb oldali ülésen és egy vacsorameghívás.

Azt gondolom, hogy végülis ez egy egészen jó kezdet volt…

Életünk

Néhány mondat kettőtökről, amely megfelelő bevezetője a titeket bemutató galériának. A galériában helyet kaphatnak gyerekkori, nyaralásos vagy hétköznapi fotókról, amelyek hűen bemutatnak titeket, az érzéseiteket, szerelmeteket. Ehhez a galériához tőletek fogunk kérni fotókat!

Oszd meg a násznéppel életetek fontos pillanatait, állomásait!

Fogadom

” Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Phasellus a ipsum id neque fermentum aliquam. Nullam viverra magna vel orci porta, sed ornare augue auctor. Nulla accumsan eu libero commodo semper. Suspendisse ac lorem at nisl sollicitudin auctor et vitae ex. Phasellus et libero nulla. Maecenas vulputate turpis eget elit tempor pretium. Nullam lorem erat, fringilla sed tincidunt sit amet, eleifend ac ex.

Sed laoreet, magna id ultricies suscipit, eros tortor pulvinar est, vitae gravida nibh nunc non neque. Suspendisse non egestas magna. Pellentesque congue pulvinar porta.

Quisque tortor sapien, interdum a magna id, interdum ultrices dolor. Integer blandit odio lacus, in viverra tellus bibendum ac. Nulla maximus maximus vestibulum. Nulla dui sapien, pellentesque et porta non, condimentum eget massa. Nullam faucibus, ante vel sagittis convallis, dui massa iaculis ex, nec sagittis dolor nibh eget eros. Fusce in dapibus felis, eget vestibulum enim.”

Hanna

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Phasellus a ipsum id neque fermentum aliquam. Nullam viverra magna vel orci porta, sed ornare augue auctor.

Nullam lorem erat, fringilla sed tincidunt sit amet, eleifend ac ex.

Sed laoreet, magna id ultricies suscipit, eros tortor pulvinar est, vitae gravida nibh nunc non neque. Suspendisse non egestas magna. Pellentesque congue pulvinar porta.

Quisque tortor sapien, interdum a magna id, interdum ultrices dolor. Integer blandit odio lacus, in viverra tellus bibendum ac. Nulla maximus maximus vestibulum. Nulla dui sapien, pellentesque et porta non, condimentum eget massa. Nullam faucibus, ante vel sagittis convallis, dui massa iaculis ex, nec sagittis dolor nibh eget eros. Fusce in dapibus felis, eget vestibulum enim.”

Bence

Esküvői helyszín

Ide jön egy rövid leírás az esküvő helyszínéről. Olyan információ, amelyet fontosnak tart a pár megosztani a násznéppel. Ez alatt a szöveg alatt pedig kattinthatóan elhelyezhetőek a pontos információk, úgy mint a szállás, rendezvény helyszín fotók, térkép és egyéb.

Segíts a násznépnek megismerni esküvőtök helyszínét!

Az információk fülön bármilyen leírás elhelyezhető az esemény helyszínéhez kapcsolódóan, amelyet fontosnak tartotok megemlíteni. Helyet kaphat az etikett, a helyszínen tartandó pontos programok, ültetési rend fotója vagy leírása, de bármi, amit jó, ha tud a násznép.

Ide olyan információkat érdemes elhelyezni, ami az esküvő napjára való eljutási lehetőségeket taglalja, valamint az esti szállásról nyújt tájékoztatást. Ha buszok szállítják a vendégeket, érdemes ide leírni, valamint az elszállásolással kapcsolatok információk is itt kaphatnak helyet.

Legyen teljes körű a násznép tájékoztatása, hogy titeket minél kevesebb kérdéssel keressenek meg és mindenki számára minél kényelemesebben alakuljon a Nagy Nap!

Esküvői menü

Egy forró augusztusi estén épp buliba indultam volna a legjobb barátnőimmel, amikor kiderült, hogy az autóm elromlott. Hiába próbálkoztam, egyszerűen nem indult… A többiek úgy döntöttek, hogy hívnak egy taxit, hogy biztosan el tudjunk menni a megbeszélt helyszínre. Nekem azonban teljesen elment a kedvem az egésztől.

Leves

Fácánnak tőgye
Kakasnak töke

Főétel

Vega tál
Hús tál
Paleo tál

Desszert

Torta
És még egy kis torta

Éjféli menü

Pörkölt

Italok

Sör, bor, pálinka, üdítők

“Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.”

Ernest Hemingway

 

Az esküvő után még 6 hónapig él a weboldal, amelyet kiegészítünk 3 blokkal, hogy a Nagy Napon készült fontosabb élményeket, fotókat megoszthassátok a vendégekkel.

Nászajándék

Aki a nászunkra szép ajándékot adna, a reánk szánt összeget tegye borítékba:
A legtöbbet ugyanis ez jelenti nékünk, mert bizony messzire húz minket a szívünk! Távoli vidékre, romantikus tájra, feledhetetlen kalandra, álmaink nászútjára! Szívből köszönünk hát minden kilométert, mit ajándékotokból együtt tesszük majd meg!

Köszönjük, ha hozzájárultok a közös életünkhöz!

Ünnepelj velünk!

Írj nekünk!

Kedves Vendégünk!

Kíváncsiak vagyunk a véleményetekre, gondolataitokra illetve ha bármi kérdésetek vagy kérésetek lenne az esküvőnkkel kapcsolatban, várjuk az üzeneted!

Save the date!

2018. június 15.

Számítunk Rád!